Szerző: Bundula István
2016.01.05.
A modern tömegpolitikában a politikai dialógus elveszíti racionális, konszenzuskereső jellegét, és egyre inkább befolyásolási technikává válik. Ennek egyik eszköze a legalapvetőbb emberi érzelmek egyikére, a félelemre, illetve a félelemkeltésre való rájátszás. Pataki Ferenc akadémikus a legmélyebben bennünk gyökerező emóciók manipulálhatóságáról és ennek következményeiről beszélt a Narancsnak...
Magyar Narancs: A felsőoktatási törvény lehetetlen helyzetbe hozta az egyetemeket és a felvételizőket, az intézményi vezetők mégis hallgatnak. A Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyét vizsgáló bizottság munkájában először senki nem akart részt venni, majd csak a neve titokban tartásával. Alkotmánybírósági és bírósági főtisztviselők nem nyilatkoznak a hivatalukat sújtó politikai döntésekről, mondván, ha nem kerül nyilvánosságra, mit gondolnak az egészről, talán a hatalom is jobb indulatú lesz velük szemben. Az élet majd' mindegyik területéről sorolhatnánk a hasonló eseteket. Mégis vonakodunk félelemről vagy állami megfélemlítésről beszélni, mert ehhez a kifejezéshez a csengőfrász vagy az értünk jövő nagy fekete autó képzete társul - elvinni pedig tényleg senkit nem visznek el. A fent érzékeltetett jelenség viszont vitathatatlanul létezik. Minek nevezzük hát?
A modern tömegpolitika gyakran él a megfélemlítéssel, a félelemkeltéssel vagy a spontánul létrejött tömeges félelmek manipulatív felhasználásával. A mai helyzetbe belejátszik a bizonytalanság is, ami rendkívül nehezen tolerálható állapot. Amiről beszélt, az mindennek a sajátos ötvözete: egy egzisztenciális bizonytalanságnak és egy lappangó, be nem vallott félelemnek a furcsa egyvelege. A félelem a leggyakrabban használt fogalmaink közé tartozik. A köznapi gondolkodásban mint rossz, kellemetlen, ártalmas élmény jelenik meg, amitől szabadulni kell. Aki fél, az gyáva, míg a bátor ember sose fél - a mindennapi nyelvben az ehhez hasonló közhelyekre redukálódik a félelemről való tudás. Holott a bátor ember nem azért bátor, mert nem fél, hanem azért, mert uralja a félelmeit. A pszichopata nem ismeri a félelem élményét, ezért gátlásai sincsenek.
MN: Mi a félelem?
PF: Röviden és házi használatra: egy olyan intenzív élmény, amely a veszélyeztetettség, a valamitől való megfosztottság, a veszteség elővételezésének képzetén alapul. A félelem olyannyira összetett, hogy ilyenkor - ezt csak említem, de nem mennék ebbe az irányba - zsigeri, idegrendszeri automatizmusok működnek. A primer válasz erre az élményre vagy a menekülő, vagy pedig az agresszív gesztus. De az emberi egzisztencia nem egyszerűen biológiai lényként van kitéve a fenyegetéseknek, hanem morális lényként is. Az ember félelmei táplálkozhatnak a szervezetét, organizmusát érintő veszedelmekből - de táplálkozhatnak abból is, hogy nevetségessé válik, elveszti a becsületét, hogy hazug, méltatlan lesz. Gondoljon arra, hogy valaha a tiszti becsület elveszítése azzal volt egyenlő, hogy az illető golyót röpített a fejébe. Az emberi félelmek világa tehát messze túlmutat az organizmus túlélését szolgáló önvédelmi reakciókon. Ezzel magyarázható, hogy az emberi civilizáció mozgása elképzelhetetlen a félni képes ember nélkül. Félünk a ráktól, és ezért óriási erőfeszítéseket teszünk, hogy megtaláljuk a gyógyszerét. Tanácskozásokat hívnak össze, hogy egy 2036-ban esedékes aszteroidabecsapódást hogyan lehetne megakadályozni. A modern tudomány alakulását az emberiség kollektív félelmei is determinálják...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.