2016. január 19., kedd

EGY (FIDESZES) LEGÉNY SEM VOLT A GÁTON

HUDÁK JÁNOS BLOGJA
Szerző: Hudák János
2016.01.18.


Parázs hangulatú vita volt pénteken a csepeli polgármesteri hivatalban, ahol a Metrans Konténer Kft. beruházásával kapcsolatos közmeghallgatás zajlott. Erre azért volt szükség, mert az épülő terminál felső küszöbértékű veszélyes üzemnek fog számítani, mivel az ott megforduló konténerek 2-6 %-a veszélyes anyagokat tartalmaz. Az önkormányzat vezetése nem jelent meg az eseményen.
 
Feszülten várták a csepeliek a tájékoztatást, a hivatal nagytanácsterme zsúfolásig telt érdeklődőkkel. Az este a beruházó és tervező ismertetőjével kezdődött, bár a felháborodott lakosok nem nagyon hagyták, hogy végigmondják a mondandójukat. Mindebben szerepet játszhatott az is, hogy nem tűntek nagyon felkészültnek és meggyőzőnek az előadók. Az emberek türelmetlenül várták a számukra fontos információkat, ehelyett a veszélyes anyagok nemzetközi szállításának átalakulásáról kaptak kiselőadást például.
 
Hamar el is szabadultak az indulatok, és többen azt kérdezték, hogy miért most kerül sor erre a tájékoztatásra, amikor már javában folyik a beruházás. Nem segítette a tisztánlátást, hogy az önkormányzat közmeghallgatásra szóló meghívóján a következő cím szerepelt: „A Metrans Konténer Kft. új veszélyes anyagokkal kapcsolatos üzemének megnyitása”, ami eléggé félrevezető volt. Az ügy megfelelő kezelése érdekében fontos, hogy tisztába tegyük a beruházással kapcsolatos tényeket...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.