Szerző: Eörsi László
2016.01.15.
Négy éve írtam Harangi Zoltánról („Kecskeméti” a múlt század viharaiban, ÉS, 2012/6., febr. 10.; Az „örök vamzer”, Beszélő, 2012/1., jan.–márc.), mint olyan személyiségről, akinek aljassága még a háborús viszonyok embertelenségei között is különös figyelmet érdemel. 1944-ben a Svéd Vöröskereszt tagjaként többször feljelentette a nyilasoknak a bujkáló zsidókat, ezzel tömeges tragédiákat idézett elő. Más szerencsétleneket személyesen zsarolt meg, fosztott ki. Ezekért, valamint számos lopásért, rablásért többször bebörtönözték. Az 1956-os forradalom idején a Baross téri felkelőkhöz csatlakozott, de mást nem tett, mint hogy a szovjet intervenciót követően a felkelőkről jelentett a szerveknek, majd a megtorlás idején buzgó besúgásaival ismét súlyos tragédiákat okozott.
Csak egy idézet azok kedvéért, akik nem kívánnak „visszalapozni”. „A nyilasok a Svéd Vöröskereszt központjába is behatoltak, egyenesen odamentek, ahol a munkaszolgálatosok rejtőzködtek. Erről a búvóhelyről csak három ember tudott, köztük Harangi. »Mindenről, ami nálunk történt, arról tudomást szereztek a nyilasok, még aznap. Amikor Harangit áthelyezték egy másik épületbe [...], semmi konkrétumot nem tudtak már meg a nyilasok«” – tájékoztatta Kohányi Kálmán munkatárs dr. Bors Jenőt, a Svéd Vöröskereszt titkárát.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.