AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.01.27.
(Kép: Novák Előd, a náci párt képviseletében az ATV-ben. Fotó: atv.hu)
Miután a Fidesz nem akarta magát túlnyerni, ezért éppen kétharmadra állította be 2014-ben a győzelmét, így egyetlen elveszített hellyel elveszítette a parlamenti kétharmadot is. Ezt a hibát 2018-ban nem fogják elkövetni, hanem pontosan akkora győzelmet állítanak be maguknak, hogy legyen egy kis tartalék. Ehhez a kollaboráns álellenzék asszisztálására teljes mértékben számíthatnak. Nerm hagyják cserben Orbánt az ő hűséges kitartottjai.
Nagy kockázatot 2014-ben sem vállaltak, mert a Jobbik frakciót maguk mögött tudhatták minden demokráciát szűkítő lépéshez, más lépesei pedig nincsenek a Fidesznek. Ezért mindenki biztosra vette, hogy a totális diktatúra alaptörvénybe foglalását is megszavazza nekik a Jobbik, mint a totális diktatúra legnagyobb hívei, a hiányzó kétharmadot kiegészítve. Hogy ez még cseppet sem olyan biztos, annak egyetlen oka van, hogy a nácik megértették: a totális diktatúra eszközeit a Fidesz nemcsak a liberálbolsevikok ellen használhatja az antiszemiták legnagyobb örömére, hanem a konkurens nácikkal szemben is.
A Jobbik garanciát akar arra, hogy csak a zsidókat és a zsidóbérenceket érintheti az alaptörvénybe szánt terror, a nácikat nem. Ez a tétje és az ára a szavazatuknak. Ezt egyelőre a Fidesz nem merte megígérni és garantálni nekik, arról pedig szó sem lehet, hogy a terrorhelyzet bevezetéséről a parlament döntsön, ahogy a Jobbik akarja, legyen az a parlament bármilyen kirakatparlament. Elvek is vannak a világon, egy diktátornak pedig szüksége van arra a biztos tudatra és jóleső érzésre, hogy teljhatalma törvénybe iktatott, akkor végezhet ki bárkit, amikor akar. Ez elvi kérdés...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.