2016. január 29., péntek

A GAZEMBEREK BOLTJA

HARTLAND BLOG
Szerző: Holger Hartland
2016.01.28.


Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolt. Úgy hívták: A Gazemberek Boltja. Kapni lehetett ott mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot A Gazemberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy gazemberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy gazember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból.

Egy napon aztán a népnek elege lett ebből, elkergette az igazolványos gazembereket, és új vezéreket választott. Azok rögvest leverették A Gazemberek Boltjáról a cégtáblát, s onnantól új felirat hirdette, hogy mostantól más világ lesz, mert ez immár A Rendes Emberek Boltja.

A Rendes Emberek Boltjában kapni lehetett mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot A Rendes Emberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy rendes emberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy rendesember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból...


ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.