Fidesz borzasztóan felháborodott azon, hogy a DK nevű pártból már régen kizárt elmeháborodott férfi állítólag “Orbán kivégzésére buzdított”. Jegyezzük meg, hogy a Facebook mindkét politikai oldal szimpatizánsai részéről tele van hasonló fizikai fenyegetésekkel. Ha mérleget kellene vonni, a magát “kereszténynek” és “nemzetinek” nevező Orbán-hívek e tekintetben is jobban teljesítenek, túltesznek kollaboránsaikon. Ezeket az ezrével felbukkanó szövegeket nem lehet komolyan venni, valójában nem is lehet szó szerint felbujtásnak tekinteni, hanem indulatkitörések csupán. Folytatás itt: AN
Lehet, hogy ez már az új göbbels-i, akarom mondani, rogáni propaganda minisztérium működésének egyik jele? Vagy simán öncenzúra, nehogy a Vezér meghallja Nagy Imre nevét? Vagy valaki retteg, hogy leszólnak fentről, hogy mi volt ez az interjú és aggódik, hogy állását veszítheti
Nógrádi roppant népszerű szakértő, akinek újabban
bérelt helye van a közmédiában. Szakértőként pontosan azt mondja, amit a
kormányzat képvisel menekültügyben: a kerítésre szükség van, a menekültek
között pedig hemzsegnek a potenciális terroristák. Ez a vélemény, noha
szembemegy mindazzal, amit a biztonságpolitikai szakértők és a migrációkutatók
hangoztatnak, népszerű. Nógrádinak húszezer fős rajongói oldala
van a Facebookon, telt házas előadásokat tart
Budapesten és vidéken, az utcán leszólítják, gratulálnak neki. És bár ezekben a
hónapokban lett igazán népszerű, nem a Fidesz csinált belőle szakértősztárt,
hiszen már a kilencvenes évektől aktív szereplője a sajtónak...