2015. október 17., szombat

BECS-ET VAGY PÖCS-ÖT KAPNAK A PEDAGÓGUSAINK?




Czunyiné Bertalan Judit szerint a PÖCS csupán a fantázia szüleménye”, a BECS, vagyis a Belső Önértékelési Csoport elnevezés számára szimpatikusabb, egyelőre maradunk az elhíresült PÖCS megnevezésnél, amelynek keretében a tanárok két évente értékelik egymást, emellett pedig a szülők véleményét is becsatornázzák a rendszerbe. .. A pedagógiai-szakmai felügyelet (tanfelügyelő) mellett tehát már intézményi önértékelés lesz központilag előírt önértékelési standardok alapján, amellyel újabb feladat szakadhat a tanárok nyakába, akiknek már így is többet kell dolgozniuk, miután megnövelték óraszámukat, amelyet a fizetés nem követ ugyanilyen ütemben. Az önértékelés keretében dokumentumelemzésre, megfigyelésre, interjúkra és kérdőívekre kell gondolni, valamint, hogy minden pedagógusnak 2 évre szóló egyéni önfejlesztési tervet kéne készítenie..

Folytatás:

PALESZTINOK NYILAI



Volt nekünk anno ez a “Magyarok Nyilai”. Képzeljük el, hogy a Magyarok Nyilai házakat, és nem csak lábtörlőket gyújtott fel! Képzeljük el, hogy a Jobbik félkatonai szárnya a Magyarok Nyilai! Képzeljük el, hogy a Jobbik az Európai Néppárt tagja! Abszurd? Nem annyira, mint hinnénk! A palesztin Fatah ugyanis a Szocialista Internacionálé tagja, és az Európai Szocialisták pártjának is megfigyelő státuszú része
...A holdkóros alterbalosoktól nem várok semmit (a palesztin kendő viselésén túl), de a szocdemek részéről érthetetlen, hogy ilyenekkel vállalnak közösséget nemzetközi szervezeteikben. A zsidók szenvedése csak addig kell nekik, amíg lehet vele fasisztázni, meg riogatni: a hús-vér zsidó élete viszont ugye nem váltható szavazatokra. A soá fekete-fehér képei mellett lehetne nézegetni a fotókat a jeruzsálemi buszrobbantásról is, kedves elvtársak! Az most történik, az színes! Az ellen most kéne tenni, ha mernétek! És nem kéne olyanokkal haverkodni, akiknek a vérebei úgy néznek ki, úgy beszélnek, úgy viselkednek, mint az IS!
 
Folytatás:
http://kapitalizmus.hvg.hu/2015/10/15/palesztinok-nyilai/

GÁNCS



Fura, de számomra a menekültválság, abban a formában, ahogy ma Magyarországon megéljük, már nem a menekültekről szól. Számomra elsősorban rólunk szól – és riasztóbb, mint az összes végítélet-forgatókönyv együttvéve, amivel a válság kezdete óta a hivatásos riogatók valaha riogattak. Ez az apokalipszis nem egy elképzelt, alternatív jövőben játszódik, ahol Európa népességének többsége muszlim lesz, minden Aldi helyén mecset épül és bevezetik a saríát. Ez az apokalipszis most zajlik és mi egyszerre vagyunk elkövetői és áldozatai...

Folytatás itt:
http://tavolafikatol.blog.hu/2015/09/09/gancs_282#more7773274

AUTÓSNAK VAGY KERÉKPÁROSNAK VAN ELSŐBBSÉGE?






Szeretném megtudni, hogy ilyen esetben mikor a kerékpár sáv elfogy azaz jelen esetben sárga szaggatott vonal lesz a folyamatos sárga vonalból és ezen szaggatott vonal kivezetésre kerül a járda vonaláig és emiatt a kerékpáros az autósok részére fenntartott útrészre kell, hogy kijöjjön az eddig védett sávjából akkor az autósnak vagy a kerékpárosnak van e elsőbbsége hisz ha a kerékpársáv megszűnik akkor ugye amennyire lehet jobbra kell tartson az autós is azaz a járda fele…


Kreszprofesszori megoldás itt:


BABAKÖSZÖNTŐ


Az örökbefogadás nem tabu. Ezen az oldalon biztos nem!

Itt mindent megtudhatsz az örökbefogadásról. A hazai örökbefogadás rendszere, gyakori kérdések, személyes történetek, interjúk szakemberekkel, külföldi gyakorlatok, könyv- és filmajánló. Igényes hozzászólások, közösségi élet.

Az örökbefogadás sokszínű. Szeretnék minél több árnyalatot bemutatni.
Tegeződjünk! Ajánld az ismerőseidnek is:


http://orokbe.hu/2015/10/12/babakoszonto-2015-oktober/

KOMMUNIKÁCIÓS TANÁCSOK HOZZÁNK HASONLÓAN RASSZISTA BEÁLLÍTOTTSÁGÚ HONFITÁRSAINKNAK



Érvelni ne próbálj, úgyis kiközösít, megbélyegez és feljelent - hiszen aki ilyeneket mond, azzal nincs párbeszéd, ki lett hirdetve. Közömbösnek, mérlegelőnek tűnni még nagyobb bűn: megkérdőjelezni, vitatni, az igazság több összetevőjét követni értelmetlen…
 
Mit ne mondj tehát - és mit igen? Íme pár tipp:

http://modoros.blog.hu/2015/09/05/kommunikacios_tanacsok_hozzank_hasonloan_rasszista_beallitottsagu_honfitarsainknak#more7762158

“ALTATÓT KELLETT ADNOM A KÉTÉVES GYEREKNEK, HOGY NE LŐJENEK LE MINKET”



“A tálibok azt mondják, nem állhatunk szóba az amerikaiakkal. Mi nekik dolgoztunk. Én egy amerikai fenntartású kórház, a Cure International Hospital of Kabul sürgősségi osztályán voltam sebész, a fiam pedig tolmácsként dolgozott. A szüleim Ghazni tartományból származnak, ami a tálibok egyik fellegvára. Azt akarták, hogy mindketten otthagyjuk a munkánkat és a fiam álljon be közéjük. Nem tette. Egy éve betörtek a házunkba. A saját otthonunkban támadtak meg minket. Ez volt a jel. Az utolsó figyelmeztetés. Ketten voltunk, sajnos a fiam is otthon volt. Szétverték az állkapcsomat, négy fogam azonnal kitörött, aztán mellkason szúrtak.”  – Rona kicsit félrehúzza a pulóverét, megmutatja a sebhelyet. A mellkasa bal oldalán van, kicsivel a szegycsont alatt. Lepillantok, a jobb kezén is ott egy hatalmas heg….




Folytatás itt:

BÁDOG - BAYAR ZSOLT BLOGJA


DK a – minden bizonnyal a magyar kormány által kiszivárogtatott – non-paper kapcsán felszólítja az Orbán-kormányt, hogy tegyen le az amerikaellenes hangulatkeltésről. A DK szerint a szövetségesek nélkül maradt Orbán-kormány amerikaellenes „szabadságharca” pontosan ugyanolyan kudarcba fulladna, mint az eddigi EU-ellenes bohózat.
Gréczy Zsolt, Szóvivó DK” (Mandiner)
Igen, megint ugyanaz az érzés. Az a félelmetes borzongás, mint mindig, amikor Gyurcsány Ferenc kesztyűbábja kiad egy nyilatkozatot. Kiad egy nyilatkozatot, mond valamit, beszél, vagy csak úgy néz, esetleg jön-megy, vagy kakil. Mindegy.
Előzmény és folytatás itt:

GABÓ OLVAS: GÁDOS PÉTER - HAJNALI LÁZ


Gárdos Péter megírta a valóságot, szülei megismerkedését, szerelemmé kiteljesedett levelezést, amit egy boldog és hosszú házasság követett.  Mi ebben az érdekes a nagyközönség számára? Nem kevés! Olyan meghatóan szép, emberi történetről olvashatunk, ami ritka boldog pillanatokat okoz olvasás közben. Az ilyen történetekért érdemes olvasni. Mindezt teszi minden szirup és cukormáz nélkül.

Folytatás itt:
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/10/hajnali-laz.html

ÁRVA PÁROK




Amikor kiérkezett Londonba, a Facebookon létrehozott egy, javarészt ismerősökből, barátokból, rokonokból álló közel 50 fős csoportot. Ennek a fele már szerencsét próbált Angliában, voltak páran, akik haza is tértek Magyarországra.

„A csoporttagok közel fele párkapcsolatban él. A 13 nem független emberből 9 hazament, vagy nagyon közel áll hozzá, hogy hazamenjen. Együtt sokkal nehezebb ezt megálmodni, beleszeretni az ötletbe, az új közegbe, vállalni a sok megpróbáltatást. Hét esetben gyerek is van, egy esetben vágtak neki több gyerekkel. Az összes gyerekes család azt a modellt választotta, hogy az apa nekivág egyedül és később csatlakozik a család. Ebből eddig egy esetben csatlakozott a család és 4 esetben fordult vissza az apa egy-két hét vagy 6 hónap után...

Előzmény és folytatás itt:
http://hataratkelo.blog.hu/2015/10/16/arva_parok