WIE GEHT'S?

HUPPA BLOG

Szerző: Lévai Júlia

A nyelv, lássuk be, a világ legnagyobb szajhája. Hol itt lép fel koronatanúként, hol ott. Amikor azt kell bizonytani, hogy mekkora képtelenség a normális emberi együttélés, az olyan szavait teszi ki corpus delictiként az asztalra, amelyek sikerrel gúnyolják ki a lenézhetőeket, a jövevényeket, a kisebbségeket, a bármilyen szempontból gyengébbnek minősíthetőeket, és teszik azok nevét lopás, csalás vagy viszolyogtató betegségek jelképévé. Ha viszont éppen ellenkezőleg: az idilli összeolvadásokról van szó, akkor azzal jön elő, hogy hiszen nála jobban senki és semmi nem képes kifejezni a tökéletes integrációt. Ami pedig kétségtelenül igaz.
Bizonyíték erre a minden köteléket szétverő háború utáni, csöndes megbékélés időszaka, amelyben a nyelv egy ideig még békésen őrizte a soknemzetiségű Monarchia integratív arcát. Ez különösen vasárnap reggelenként vált jól érezhetővé, amikor is a bérházak udvarain a legkülönfélébb hátterű és portékájú házalók, koldulók hangjai harsantak fel. Ilyenkor valaki mindig beszaladt a konyhából, és jelentette, hogy éppen melyik érkezett meg.
– A handlé jött – mondták nálunk a leggyakrabban, pedig a handlék akkoriban már nemigen szerették ezt a jiddis eredetű kifejezést, inkább a hosszan elnyújtható, régies szavakból összerakott „óóóószeres” nevet preferálták. Ugyanígy a sváb vigéceket is kezdték felváltani a sokkal komolyabb és tiszteletreméltóbb nevű ügynökök. Akik közül pedig már senki sem köszönt be azzal a lakásokba, hogy „Na, wie geht’s Ihnen?” („Hogy megy neked?”), hogy azután ezt az integrációra mindig kész nyelv az otthonos és vidám „vigéc” szóvá formálja át, majd használja ettől kezdve magyaros foglalkozásnévként. A szónak a fordulat évétől már csak azért is el kellett halványulnia, mert a házaló vigécek között épp a svábokból volt a legkevesebb. Azok jó részét addigra már szépen kitelepítették a hazájukból, s a házaló kereskedők létszámát inkább a mindenüktől megfosztott osztályellenségek tagjaival töltötték fel...

ITT OLVASHATÓ