Szerző: dodiur83
Szoktam olvasni a Bezzeganyát, időnként elég jó történetekre akadok, bár engem a gyerekezés közvetlenül (de még közvetetten sem) érint, nincs gyermekem, és most már úgy néz, hogy nem is lehet.Kezdem az elején: mióta az eszemet tudom, nem akartam gyereket, kamaszkoromban sem értettem, hogy mi visz rá egy embert arra, hogy gyereke legyen, aki az első X évben eszik-alszik-sír, miközben jelentős mennyiségű pénzt emészt fel (sarkosan fogalmazok). És ez az érzés csak erősödött bennem az évek folyamán. Azt azért hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem utálom a gyerekeket, nincs velük kapcsolatban semmi negatív előítéletem, csak rájöttem, hogy az én életemet olyan szinten alakítaná át egy gyermek, amit nem tudnék feldolgozni. Nem, nem az van, mire ilyenkor az emberek 99 százaléka gondol (hétvégi véget nem érő alkohol-drog-partik, extrém hobbik, állandó utazások), nem, semmi különös, csak épp nem tudnám elviselni, hogy ne én osszam be az időmet, hogy éjjel fel kelljen kelnem hozzá, különböző betegségek; későbbiekben megoldani-leszervezni a a bölcsibe-oviba-suliba járást (időre odaérni stb.).
Egyik volt osztálytársammal nemrég találkoztam, nemrég született gyermeke, és csak annyit mondott:„Nem csodálom, hogy nem akarsz gyereket, tudod, ha egy gyerek érkezik az életetekbe, onnantól fogva te, ti nagyon háttérbe fogtok szorulni.”Na, ebből nem kérnék, köszönöm. Nem bírnám azt a monotóniát, a mindennapi mókuskereket. Idén januárban kezdeményeztem a vazektómiát TB-s ellátás keretében.
Kivágtak, mint macskát szarni.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.