PARTIÁLLATOK MAGÁNÉLETE ÉS A KOKAINBA FULLADT MAGYAR JÖVŐ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
Szerző: H.A.
2015.12.12.


Nem tudom máshol hogy van ez, de ahhoz, hogy valaki tanácsokat adhasson egy ország miniszterelnökének, vagy a kormány bármely tagjának, ahhoz nem árt, ha betekintést nyer a döntéseket előkészítő iratokba, kutatásokba, esetenként titkosított, hírszerzési anyagokba. Gondolom én. Hogy ez másként nem igazán elképzelhető. Ha meg belelát, ha egy ilyen ember belelát, akkor az majdhogynem nemzetbiztonsági kockázatot jelent, az kurvára nem lehet magánember sem Ibizán, sem Washington lépcsőin ülve, sem valamely londoni gyorsétteremben kilogó seggel, hátat fordítva az országnak.
Ha meg Habony Árpád nem lát bele ezekbe az iratokba és úgy ad tanácsokat magánemberként, az mindent elmond ennek a kormánynak az elmeállapotáról, szakmaiságáról, és ennek az országnak a szomorú jelenéről-jövőjéről.  Nem tudom eldönteni, melyik a rosszabb.
Ezen a ponton már Orbán Viktort kérdezem, nem mintha nem szarná le a fejemet: rendben van az, hogy egy Ibizán magát szemhunyorgásosra szórakozó, nyugdíjasokat átjárón felrugó, sajtó elől sértődötten és feldúltan menekülő kendós ex-koronaőr ad hobbi tanácsokat, amelyek az ország mindenfélefajta jelenét-jövőjét befolyásolják? Nem értettem a maga idején, és most sem értem, miért nem lehet semmi közünk ahhoz, hogy ennek a fontos emberek körül sündörgő kalandornak egyáltalán megvan-e az intellektusa, és a szakmai felkészültsége ahhoz, hogy bármilyen tanácsokat adhasson a magyar kormánynak? Vagy az is lehet, hogy teljesen más okból tartják olyan közel magukhoz, és óvják a magánéletét, mint a hímes tojást?
Félreértés ne essék: nem irigylem Habonyt azért, mert törvényes jövedelem hiányában is olyan luxuséletre telik, amilyenre nekem sosem fog. Dühít ellenben, hogy ez a pojáca ráadásul pontosan abban a liberális nyugati, hanyatló életformában mulatja homályosra a tekintét, zabál, vedel és istentelenkedik, amelyet az Orbán-kormány tűzön-vizen át meg akar gyűlöltetni a magyar néppel. Álszent népnek meg köztudottan nincs hazája. Vagy ha van, az olyan is.
Dühít, hogy ennek az országnak a jelenkori történelmét az ilyen nagy becsben tartott senkiházi Árpik (máskor Tónik, Janik, Petik, Lajik, Bercik) írják, akik csak azért nem röhögnek bele az arcunkba, mert – mint a fenti ábra is mutatja – a jóléttől nem látnak el a szomszédos asztalnál magát riszáló konzumhölgyig sem. A ti pénzetekből. A mi pénzünkből. Megérdemeljük? Meg.

ITT OLVASHATÓ