NÉHÁNY GONDOLAT A BABONÁKRÓL

LELKIZÓNA BLOG
Szerző: M. Révész Zsuzsanna
2015.12.27.

„Az újév első napján együnk lencsét, hogy sok pénzünk legyen, viszont nehogy szárnyas kerüljön az asztalunkra, mert elszáll vele a szerencsénk!” Ki ne ismerne ilyen és ehhez hasonló babonás szokásokat? Vajon miért remélünk bármit is ezektől a hiedelmektől? A válasz röviden: nem könnyű belenyugodni abba, hogy vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni, bármennyire is szeretnénk. A tehetetlenség okozta feszültséggel pedig kezdeni kell valamit…

Honnan ered a mágikus gondolkodás? 

Személyiségünk különböző stádiumokon át fejlődik, érik. A harmadik életév során válunk képessé arra, hogy magunkat másoktól független lényként határozzuk meg. Nem csak azért nehéz ez az időszak, mert rá kell jönnünk, hogy valójában egyedül vagyunk, hanem azért is, mert környezetünk ezidőtájt kezdi elvárni, hogy „megzabolázzuk” ösztönös késztetéseinket (mint pl. szobatisztaság, indulatok, érzelmek kezelése, illetve beszéd formájában való kifejezése). Rá kell jönnünk, hogy nemcsak másokat, de még önmagunkat sem tudjuk minden esetben irányítani. Fejlődésünknek ebben a szakaszában úgy gondoljuk, ha mi nem is, valaki vagy valami képes lehet „rábírni” a környező világot arra, hogy kedve szerint működjön. Ezzel beköszönt a mágikus gondolkodás korszaka, amikor azt hisszük, hogy bizonyos rituálék, „varázsigék”, mágikus tárgyak segítségével kieszközölhető, hogy a dolgok mégiscsak kedvünk szerint alakuljanak. Ezt a hitet táplálja az is, hogy a nyelvelsajátítás kezdeti stádiumaiban a szó, képzet és az általa jelölt tárgy olyan közvetlen viszonyban állnak egymással, hogy a kettő szinte behelyettesíthetőnek tűnik. Minden kiejtett szó „varázsige”: ha egy kisgyereknek azt mondjuk, hogy „kutya”, már keresi is a szemével, hogy hol van. Képzelet, álom és realitás kézen fogva járnak, sokszor összemosódnak...

ITT OLVASHATÓ