Szerző: Tünde
Vágjunk a dolgok közepébe: idén szeptemberben 20 hónapos kislányomat bölcsibe adtam, míg én egy hónappal később, októberben visszatértem korábbi munkahelyemre dolgozni. Az azóta eltelt időben rengetegszer kaptam meg ugyanazt a kérdést, és a válaszom után vagy a döbbenetet kaptam, vagy pedig azt, hogy jaj, de jó, hogy ezt te bevallod. A kérdés a következő: Milyen érzés visszamenni dolgozni? Hogy érzed magad? Én erre mindig azt válaszolom – ami az igazság is –, hogy én nagyon élvezem, hogy visszamentem dolgozni, és köszönöm, mindannyian nagyon jól érezzük magunkat, lányom, férjem és én is. Hogy miért, azt most leírom.
Korábban már elmeséltem lányom születésének történetét, illetve írtam arról is, hogy hogyan éltem meg az első évet vele itthon. Én már a szülésem előtt tudtam, hogy két évnél tovább nem szeretnék itthon maradni, részben anyagi okok miatt, részben magam miatt. Nem vagyok karrierista, de ennél több időre nem szerettem volna kiesni a munkából. Aztán ez az elképzelés tovább árnyalódott egy év itthonlét után, és idén januárban kezdtem először pedzegetni azt, hogy esetleg hamarabb is visszamennék, és lányunkat már szeptemberben bölcsibe adnám. Férjem ebbe bele is egyezett, részben mert ismert, részben mert látta, hogy a lányunk igazi társasági gyerek, rengeteg energiával, aminek a lekötése túl sok energiámat vette el. A döntést a szűkebb családunk is támogatta, senki se próbált meg itthon marasztalni.
Korábban már elmeséltem lányom születésének történetét, illetve írtam arról is, hogy hogyan éltem meg az első évet vele itthon. Én már a szülésem előtt tudtam, hogy két évnél tovább nem szeretnék itthon maradni, részben anyagi okok miatt, részben magam miatt. Nem vagyok karrierista, de ennél több időre nem szerettem volna kiesni a munkából. Aztán ez az elképzelés tovább árnyalódott egy év itthonlét után, és idén januárban kezdtem először pedzegetni azt, hogy esetleg hamarabb is visszamennék, és lányunkat már szeptemberben bölcsibe adnám. Férjem ebbe bele is egyezett, részben mert ismert, részben mert látta, hogy a lányunk igazi társasági gyerek, rengeteg energiával, aminek a lekötése túl sok energiámat vette el. A döntést a szűkebb családunk is támogatta, senki se próbált meg itthon marasztalni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.