LEHAJTOTT FEJJEL

KOLOZSVÁRI SZALONNA
Szerző: Swan Edgar
2015.12.24.

Lehajtott fejjel baktatok az utcán. A mondat nem nekem szól, fiatal anyuka inti rendre kislányát.

Persze azonnal körülnézek, hová nem nézhet a gyerek.Nem találok semmi különöset. Aztán meglátom. Fiatal férfi, tolószékben. Mindkét lába csonkolt. Ügyesen manőverezve kerülgeti a járda egyenetlenségeit, kukákat, villanyoszlopokat. Maga elé néz, a földet figyeli. A járókelők tekintete elsiklik felette, meg sem látják talán.Őt nézhette a kislány, ameddig az édesanyja rá nem szólt. 

A férfinak fel sem tűnik a dolog. Hozzászokhatott. Láthatatlan. Felnőtt, izmos, jóképű férfi. Mégis, egy gyerek szemével nézi a világot, hiszen ha felnőtt arcába tekintene, ha bármit meg akar nézni a környezetében, hátra kellene hajtania a fejét. Mint egy gyereknek.
Különös, eddig ez eszembe sem jutott. Nem néztem oda. Mit nem látok, látunk még?Nem nézünk oda, ha sérült embert látunk.Nem nézünk oda, amikor papírdobozból eszkábált vackán alvó hajléktalan fekszik az utcán.Elfordítjuk a fejünket a koldustól.Nem látjuk meg, ha nehezen mozgó, idős ember igyekszik utolérni a buszt.
 

Átlépjük a járdán fekvőt, meg sem bizonyosodva arról, szívroham, vagy az ital lökte elénk.
Nem nézünk oda, ha néhány növendék bűnöző üt egy gyereket.A padon ülő, tompa tekintetű asszonyt sem látjuk, aki egy ócska szatyorral az ölében talán éppen felad mindent.Nem halljuk meg a kifosztott kiáltását.Nem nézünk oda, ha véres, összevert ember hever a parkban.Jobb nem látni semmit.

ITT OLVASHATÓ


Karácsonyi ráadás:

Élet kerekesszékben

Egy másik világ...

Mozgáskorlátozott parkolót használók vs. kalózvér

Mozgáskorlátozott parkolót használók vs. kalózvér: második felvonás

Mozgáskorlátozott parkolót használók vs. kalózvér: harmadik felvonás

Mozgássérült invázió a fővárosban