2015. december 3., csütörtök

LÁZÁR JÁNOS VILLÁMHÁRÍTÓ SZEREPBEN?

SZEGEDI KATTINTÓS

Szerző:  Trombitás Alfréd


Különös képződménye a Fidesz politikai kultúrájának Lázár János. Rapcsák András volt hódmezővásárhelyi polgármester személyi titkárából egészen Orbán Viktor alvezérévé küzdötte fel magát, ám az idén ősszel mintha megtört volna a karrierje. A kormány harcias kirakatemberéből szépen lassan konfliktuselhárító szerepkörbe szorulhat, és ha ezen a tendencián nem tud változtatni, akkor marad számára a habitusától teljesen idegen kompromisszumos politizálás.
Lázár János szerepének megváltozása a Fidesz belső konfliktusainak természetére világít rá. Kétségtelen tény ugyanis, hogy az amúgy is szinte teljhatalommal bíró miniszterelnök a menekültválság kulminálódása óta még az eddigieknél is erősebb lett saját pártján belül, így minden „elhajlást” könyörtelenül meg tud torolni. Hogy Lázár János mennyire elhajló nem tudhatjuk, csak az egyértelmű a külső szemlélő számára, hogy általában a „rosszfiú” szerepét osztották ki neki a kormányon belül. Neki kellett csatáznia az elégedetlenkedő polgármesterekkel (főleg Tarlós István budapesti főpolgármesterrel), ő szólt be olyan oligarcháknak, akikkel Orbán Viktor nyíltan nem szeretett volna konfrontálódni (főleg Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc esetében igaz ez), de ő döngölte a földbe azokat a minisztereket is, akiket a főnöke a nyilvánosság előtt nem bírált (lásd Balog Zoltán, Hende Csaba)...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.