KUBISZYN VIKTOR: A HATALOM MA GYAKORLATILAG KEMÉNYDROG

BOOKLINE KÖNYVESBLOG
Szerző: erreni
2015.12.28.


„Orosz rulettet bárhol lehet játszani: csak fegyver kell hozzá, meg ember, aki meghúzza a ravaszt” – írta Michael Cimino vietnámi opuszáról, a Szarvasvadászról 2005-ben Kubiszyn Viktor. A kritika óta eltelt tíz évben Kubiszyn sikeresen végigcsinált egy drogelvonót, megjelentette a filmkritikusi éveit összefoglaló Filmflesskönyvet (2011), a másfél évtizedes drogkarrierjét feldolgozó Drognaplót (2011) a budapesti squatok világáról készült fikciós tereptanulmányt, a Foglaltházat (2013), és bejárta egész Magyarországot. Utazásai kétirányúak voltak: mentálhigiénés vonalon iskolákban, rehabokon tartott prevenciós előadásokat, összművészeti vonalon pedig szinte az összes fesztiválon megfordult előadások, felolvasások, performanszok keretében. Eljutott a környező országok magyarlakta településeire, a Drognapló angol kiadása után pedig Berlinbe és Prágába is, és már épp szervezte a 2013-as nyári fesztiválkörútját, amikor egy moszkvai drog- és underground kultúrában járatos ismerőse megkérdezte, nincs-e kedve az orosz fővárosba utazni. Az utazás során átélt élményekből gonzóregény lett, melynek főhőse egy Léna nevű lánnyal ereszkedik le a város legmélyebb, legmocskosabb, legpszichedelikusabb bugyraiba. Az Oroszrulettben Kubiszyn azt írta meg, hogy exanyagosként hogyan tudott funkcionálni Moszkva THC-gőzös, krokodiltól rohadó, dizájnerdrogokkal kikövezett útvesztőjében. Könyve akár egy újabb drognaplóként is kezelhető, melyben a narrátor ezúttal mások extázisán és másnapjain keresztül éli újra saját drogkarrierjét, és a fejben anyagozás mellett még arra is van ideje, hogy klasszikus és kortárs szovjet-orosz szerzőkkel végigszáguldjon az orosz történelmen. Kubiszyn Viktorral illegális moszkvai tűcseréről, magyar identitásról és a kemény drogokhoz hasonlító hatalomvágyról beszélgettünk. (Az Oroszrulett kiadója, a Kalligram beleegyezett, hogy a regény ingyen is elérhető legyen az nCore nevű letöltőoldalon - a szerk.)

...Hőseid a regényben elvetődnek egy underground anarchista-feminista-aktivista társaságba, amelynek tagjai nincsenek túl jó véleménnyel a demokráciáról. Te hogyan vélekedsz róla, és 35 évesen hogyan látod az anarchizmust?

A mostani nyugati típusú demokráciáról nincs első kézből vett tapasztalatom, mert Magyarországon élek. Az a típusú kapitalista demokrácia azonban, ami az egót, a fogyasztást és a másik elnyomásán alapuló versenyt helyezi előtérbe a kölcsönös segítségnyújtás helyett, a keresztény értékrendem felől nem túl szimpatikus. Az anarchizmust azért tartom érdekes ideológiának, mert van benne egy elég nagy adag messianisztikus attitűd. Egy híres francia anarchista csaj (Louise Michel – a szerk.) jelentette ki azt, amiben abszolút egyetértek az anarchistákkal, és amit én is számtalanszor tapasztalok: „minden hatalom megront”. Lehet, hogy ez egy közhely, de ha az egyik ember valamilyen módon a másik fölé kerül, legyen szó politikáról, gazdaságról vagy akár párkapcsolatról, az tényleg nagyon rossz irányba befolyásolja a személyiségét. Hívőként minden hatalom, ami bálványokon vagy pénzen alapul, elfogadhatatlan számomra, az egyetlen hatalom, ami szimpatikus, az Isten hatalma. Az, hogy az ő hatalma hogyan működik, leginkább abban mutatkozik meg, ahogy Jézus viselkedett – alázatosan, szelíden, elfogadóan. A legnagyobb hatalom szolgál, szeret és segít. Amikor öncélúvá válik, és kényszercselekvések kielégítésére használják, az nem elfogadható. A hatalom ma gyakorlatilag kemény drog, láthatjuk, hogy mennyire eltorzítja a személyiséget, elég csak végignézni az arcokon. Próbálom megérteni ezeket az embereket, mert ők mind drogfüggők, és belül nyilván ugyanolyan üresek és rosszul vannak, mint egy hernyós...

ITT OLVASHATÓ