Szerző: rezeda
2015.12.20.
Amikor már két hete nem látták a Napot, az egész falu méla depresszióba zuhant. Kitetszett, hogy még a duplagyűrűsök is másképp csoszognak a falak mentén, a templom harangjának méla kongása pedig képtelen volt eloszlatni az általános szürkeséget, igaz, nem is ez volt a feladata. Egy kivétel akadt csupán, a buzgó kölkök, akik ugyanazzal a lendülettel hajtották műanyag motorjaikat meg dömperjeiket a flaszteron mint mindig, pedig az esténként korán aláereszkedő ködökben kísértetiesen hangzott a kerekek dübörgése.
Viszont ettől nem lett több élet a világon, és Béla sem volt boldogabb. Hóbortját, röpke szerelmét a léggyel nagyon gyorsan elfelejtette, kísérlete, hogy ezt a vonzalmat valahogyan az emberekre is kivetítse, csúfosan megbukott. Nem tudott kibújni a bőréből, így minden visszazökkent volna az évtizedes megszokásba, ha nem kísértett volna a kisded születésének ünnepe. De egyre közelebb ért ez az elátkozott nap, ami nem kevés fejfájást okozott hősünknek, ahogyan minden zavarta, ami kemelte őt abból a mókuskerékből, amelyet magának taposott ki teljesen önkényesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.