JÓ, HOGY NEM LETT VALAKI MÁS...WOODY ALLAN KÖSZÖNTÉSE

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG

Szerző: Göbölyös N. László

„Csak azt sajnálom, hogy nem lettem valaki más” – vált szállóigévé ezt a mondás egy olyan embertől, aki életművet épített fel identitás-zavaraira, értelmiségileg is táplált neurózisára és hipochondriájára, akinek a senkihez nem hasonlítható humorán több mint 40 éve nevetünk, pedig sokszor nem is olyan vicces, mint elsőre tűnik.

Woody Allen, aki ma ünnepli 80. születésnapját, egyszer azt is mondta, hogy valaki ennyire „hátrányos helyzetű”, mint ő (kicsi, csúnya, rövidlátó, ráadásul még zsidó is), az előtt két út áll: vagy öngyilkos lesz, vagy pedig humorista. Hál’istennek az utóbbi utat választotta. És miközben filmjeiben folyamatosan karikírozza önmagát és született/választott közegeit, el is gondolkodtat bennünket saját gyarlóságainkról, vágyainkról, gyávaságainkról. Egyszerre rabja a nagyvárosi entellektüel létnek, és elegáns kívülálló, aki akkor is ugyanaz marad, amikor időnként elmenekül az álmaiban élő „boldog békeidőkbe”, vagy örök szerelme, a mozi mesevilágába. Tőle azt is elfogadjuk, hogy poénokat engedjen meg magának a háborús borzalmakról („Valahányszor Wagnert hallgatok, kedvem támad Lengyelországot lerohanni”), a vallásról, („Tegyük fel, hogy van mennyország. Most már csak az a kérdés, hogy milyen messze van a központtól és meddig van nyitva.”) vagy a halálról. („Nem félek a haláltól, csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik”). És természetesen idézzük tőle legendás kiszólásait: „Emberek, vessetek a mókusok elé!” „Egykori fegyenctársaim megtalálták számításukat. Egy részük homoszexuális lett, a többi politikus.” „Szerencsétlenséget látok. Katasztrófát látok, sőt, ügyvédeket!” És néha ránk is szólhatna egy igazi görög kórus: „Esküdj, Lenny, ne légy mesüge”...

ITT OLVASHATÓ