2015. december 29., kedd

FRANCIA GYEREKEK ÁLLNAK AZ ISZLÁM ÁLLAM OLDALÁN

LUMENS BLOG
Szerző: Kelemen Luci
2015.12.29.


Egy szeptember végén nyilvánosságra hozott videóban egy gyerekkatona végezi ki fejlövéssel az Iszlám Állam egyik túszát. Most kiderült: francia állampolgárságú. Nem ő az egyetlen nyugati kiskorú a terrorszervezet soraiban.

Gyerekgyilkosok, gyilkos gyerekek.

Az Assocated Press neve elhallgatását kérő forrása szerint a fenti felvételen, illetve egy november elején közzétett propagandaanyagban is szereplő fiatal francia, illetve a szintén szereplő dél-franciai akcentusú férfinak feltehetően köze van a 2012-es toulouse-i támadásért (melyben három gyerek, három fegyvertelen katona és egy rabbi veszítette életét) felelős Mohammed Merahhoz.
Dzsihád Johnnal és a többi, felnőttkorú kivégzőtiszttel ellentétben a gyerek arcát nem fedték el a videóban – a Newsweek által megkérdezett professzor szerint ennek az volt az oka, hogy sulykolják, mennyire fiatal az elkövető. „Jóval sokkolóbbnak találom az életkorát, mint a nemzetiségét” – folytatta. „Nem hiszem, hogy ez ijesztőnek mutatná a csoportot, sokkal inkább őrültnek és ördöginek.” A gyerek a felvételek alapján nagyjából tizenkét éves lehet...
 
 

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.