DEKADENCIA ÉS MARXISTA POLITIKA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Tamás Gáspár Miklós
2015.12.28.

Mindenekelőtt: marxista politikán mai marxista politikát értek, amelynek csak nagyon közvetett köze van a régi (szociáldemokrata, kommunista, eretnek) marxista politikákhoz, bár a problémák – a kapitalizmus sok tekintetben változatlan természete miatt – részben azonosak; a megoldási javaslatok (a nemzetközi munkásmozgalom de facto megszűnése miatt) nem.

Másodszor: marxista politika – mivel a rá vonatkozó állításokat és elképzeléseket nem lehet valamely szervezeti entitáshoz intézni – ma csak fölöttébb elvont lehet, nincs mozgalmi autoritás, és alig van élő (politikai, nem pedig a változatlanul erős társadalomelméleti) hagyomány, amelyet megerősíthet vagy amellyel szembefordulhat. (Ez nem azt jelenti, hogy nincs róla történeti tudás, vagy nincs iránta egyéni politikai rokonszenv. Minden tiszteletem a nemzetközi ultrabal makacs kis csoportjainak, de – rajtuk kívüli okokból – nem állhatnak össze releváns mozgalommá.)

A dekadencia pedig – avagy a hanyatlás – az, amit most (illetve megint) tudomásul kell vennie minden olyan praxisnak, amely az emberi élet megújítását kívánja és végzi. 1914 őszén is összeomlott és kis híján megszűnt a nemzetközi munkásmozgalom (s vele minden remény a kapitalizmus és a modern állam megszüntetésére és meghaladására), s úgy tetszett, hogy egyben a fölvilágosodás eredményei is megsemmisültek, nem maradt más, csak az egymással vadakként küzdő imperialista hatalmak s az értelmetlenül vérző emberiség, amelyet előbb lelkesített az üres nacionalizmus, majd utána tovább űzött a megsemmisülés felé a merő engedelmesség és a civilizáció fölszíne alól előbukkanó közöny, kegyetlenség és vérszomj.

Úgy tetszett a legnagyobb szellemeknek akkor, tragikus műveikben (A regény elmélete, „Dosztojevszkij-jegyzetek”, Heidelbergi esztétika), hogy mindaz, aminek következménye lehetett az első világháború, mindenestül megérett a pusztulásra: elsősorban a polgári társadalom és a polgári kultúra...

ITT OLVASHATÓ