Szerző: L.Ritók Nóra
2015.12.28.
Az, hogy egy leadott csomag után még milyen logisztika van, mire az célba ér, azt hiszem, az adományozók is egyre jobban értik. Legalábbis úgy tűnt, megértették, és igyekeztek nem az utolsó pillanatban hozni a holmikat, és talán kevesebben is sértődtek meg, mikor mondtuk, szerdán-csütörtökön már szeretnénk mi is a családunkkal foglalkozni, mert egy hónapja dolgozunk, hétvégeken is, és mi is emberek vagyunk. Így is maradtak még „egyedi” elintéznivalók, melyek megosztva ugyan, de az ünnep előttig kitartottak.
Azt tudtam, hogy Toldon készülődik valami meglepetés a helyiektől, gondoltam, a szokásos versek, a betlehemi házikó már két hete állt a kultúrházban, és az utolsó héten a termet is feldíszítették az asszonyok. Együtt, közösen. Nekem már ez is elég lett volna…. a tény, hogy együtt csinálták.
Délután a teherautó kicsit hamarabb ért ki a tűzifával, mire mi is kiértünk a csomagokkal, már a nagy részét behordták, és felállították a fenyőt is. Gyorsan feldíszítettük, közösen a gyerekekkel… sok szép díszt kaptunk adományba, mindenféle csodás gömböt, fényes szalagokat.
Mire befejeztük, és hátranéztem, már tele volt a terem. Az asztalokon sütemények, torták….ahogy sorban érkeztek az asszonyok, mindenki hozott valamit. Aztán lekapcsolták a villanyt, és a színpadon ott állt legalább harminc gyerek, mindenki tisztán, hófehérben, kezükben gyertyával, és énekeltek. A zene cd-ről ment, a gyerekek teljes odaadással daloltak, és igen, ott állt mögöttük pár anyuka is, cigányok és nem cigányok, együtt, akik segítettek a műsorban. Szólt a zene, a dal: „mondj el egy imát a sok szegény emberért”- énekelték többek között ezt is, és én ott ültem, néztem őket, és potyogtak a könnyeim...
ITT OLVASHATÓ
"Gyermekként álmodtam..." - Igazgyöngy Alapítvány
VálaszTörlésA Húzós vendége L. Ritók Nóra
A Záróra vendége L. Ritók Nóra