Túl sok a szegény Magyarországon, és ezt a Központi Statisztikai Hivatal sem nézheti tétlenül. Ezért megszűnne az eddigi létminimum számítás, és helyét olyan modellek foglalják el, amelyek segítségével csökken a szűkölködők száma. A javaslatok nagy vitát váltottak ki, és nem véletlenül. Ahogy Havasi Éva alábbi számításaiból kiderül, a változásokkal szinte mindenki rosszul jár – a legnagyobb vesztesek pedig a minimum 2 gyerekes családok. Az ő esetükben a szegénység küszöbe az eddigi értékeknél 25-40 %-kal alacsonyabbra csúszik, azaz ha eddig 253 ezer forintnál húzódott a létminimum szintje, most modelltől függően, 159-180 ezer forint felett már nem tekintené őket szegénynek a hivatal.
A KSH felfüggesztette a létminimum-számítását, azzal az ígérvénnyel, hogy „felülvizsgálja” azt.
Orvosi nyelvre lefordítva, a KSH logika könnyen érthetővé válik. A diagnózis – értsd: létminimum alatt élés – fő baja a KSH-nyilatkozatok szerint az volt, hogy a kórisme megnevezését sokan félreértették, ráadásul túl sokan és sokfélék rendelkeztek hasonló lelettel. (A limit alatt élők száma és rétegzettsége úgymond „megkérdőjelezi a szakpolitikai relevanciáját”.)
A „megoldás” az volna, hogy ha a lakosság közel negyven százalékának ugyanaz a baja (vagyis, hogy létminimum alatti jövedelemből él), akkor ezt a szintet a továbbiakban ne tekintsük „az egészségre ártalmasnak”.
Helyette keressünk egy sokkal szűkebb halmazt, amelynek tagjait már érintettnek minősítjük. A ma még létminimumnak nevezett szint alatti élet egy „népbetegség”, amellyel a továbbiakban nem foglalkoznának.
A jövőben csak az idült szövődményes betegségek számítanának. A „számítás” statisztikai értelmében persze, mert a betegek (értsd a szegények) már régóta magukra vannak hagyva.
Deklarált cél volt az is, hogy a leszűkített betegcsoport kapjon valami vonzóbb nevet. Ahogy a stadion szót fel akarják váltani a „fedett sportlétesítmény” szókapcsolattal, a beszédes „kerítés” szót meg a „műszaki határzár” kifejezéssel, úgy ajánlják most a létminimum alatt élők helyett az „amerikai módszerrel számolt minimum alatt élők” és/vagy a „policy-orientált minimum alatt élők” szóláncokat.
Ez sem ártatlan nyelvújítás. Ez az új hattagú szintagma a köznyelvi használatban megjegyezhetetlen, s ilyenként elveszti súlyos jelentéstartalmát. Sőt, ez az új állandósult szókapcsolat azt sugallja, hogy ez valami amerikai, valami korszerűbb, hitelesebb mutató, és talán nem is annyira szerény megélhetési szintet jelöl. Aki pedig utalni akar rá, annak muszáj egyszerűsíteni, s azzal száműzni a mutató kellemetlen társadalmi tartalmát, lelkiismeretünkre is ható jelentését.
Az első jelek már látszanak. Kivétel nélkül mindegyik napilap, online újság „amerikai módszer”, „amerikai modell” alapján számolt szegénységről beszél. (A policy-orientált verzió viszont mintha máris kihullott volna.)
Csakhogy e hazai számítási javaslatnak annyi köze van az Egyesült Államokban lényegében a múlt század hatvanas éveitől alkalmazott módszerhez, mint az amerikai népautónak a magyarok számára máig emlékezetes Trabanthoz, vagy még inkább a Trabant Hycomathoz.
Orvosi nyelvre lefordítva, a KSH logika könnyen érthetővé válik. A diagnózis – értsd: létminimum alatt élés – fő baja a KSH-nyilatkozatok szerint az volt, hogy a kórisme megnevezését sokan félreértették, ráadásul túl sokan és sokfélék rendelkeztek hasonló lelettel. (A limit alatt élők száma és rétegzettsége úgymond „megkérdőjelezi a szakpolitikai relevanciáját”.)
A „megoldás” az volna, hogy ha a lakosság közel negyven százalékának ugyanaz a baja (vagyis, hogy létminimum alatti jövedelemből él), akkor ezt a szintet a továbbiakban ne tekintsük „az egészségre ártalmasnak”.
Helyette keressünk egy sokkal szűkebb halmazt, amelynek tagjait már érintettnek minősítjük. A ma még létminimumnak nevezett szint alatti élet egy „népbetegség”, amellyel a továbbiakban nem foglalkoznának.
A jövőben csak az idült szövődményes betegségek számítanának. A „számítás” statisztikai értelmében persze, mert a betegek (értsd a szegények) már régóta magukra vannak hagyva.
Deklarált cél volt az is, hogy a leszűkített betegcsoport kapjon valami vonzóbb nevet. Ahogy a stadion szót fel akarják váltani a „fedett sportlétesítmény” szókapcsolattal, a beszédes „kerítés” szót meg a „műszaki határzár” kifejezéssel, úgy ajánlják most a létminimum alatt élők helyett az „amerikai módszerrel számolt minimum alatt élők” és/vagy a „policy-orientált minimum alatt élők” szóláncokat.
Ez sem ártatlan nyelvújítás. Ez az új hattagú szintagma a köznyelvi használatban megjegyezhetetlen, s ilyenként elveszti súlyos jelentéstartalmát. Sőt, ez az új állandósult szókapcsolat azt sugallja, hogy ez valami amerikai, valami korszerűbb, hitelesebb mutató, és talán nem is annyira szerény megélhetési szintet jelöl. Aki pedig utalni akar rá, annak muszáj egyszerűsíteni, s azzal száműzni a mutató kellemetlen társadalmi tartalmát, lelkiismeretünkre is ható jelentését.
Az első jelek már látszanak. Kivétel nélkül mindegyik napilap, online újság „amerikai módszer”, „amerikai modell” alapján számolt szegénységről beszél. (A policy-orientált verzió viszont mintha máris kihullott volna.)
Csakhogy e hazai számítási javaslatnak annyi köze van az Egyesült Államokban lényegében a múlt század hatvanas éveitől alkalmazott módszerhez, mint az amerikai népautónak a magyarok számára máig emlékezetes Trabanthoz, vagy még inkább a Trabant Hycomathoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.