BENDERIK ELMÉLKEDIK BLOG
Szerző: BenderikPikantériája-tanulsága egyaránt van ennek a TEK-es akciónak a Magyar Hadsereggel, akik miniszterelnököt akartak lőni.
Nekem közmondások jutottak eszembe, mikor meghallottam. Korpáról, disznóról, kígyóról, keblekről, vermekről, ásásról, ilyenek.
Mert tudom én, hogy miniszterelnökünk sosem szerette a szélsőséges erőket, meg hogy a leghatékonyabban ő tudja (még -- tudta eddig) kordában tartani őket. De hát ez is azért volt, mert a Szent Ügy érdekében -- hogy a teljes jobboldalnak egyetlen erős pártja lehessen, mely így végre megdöntheti a Gonoszt -- titkon, félig nyíltan összekacsintva, de persze bizonyíthatatlanul, sosem hivatalosan, sosem személyesen, használni kellett a szélsőséget is. Engedményeket tenni, rendőrsorfalat-utcakővel-
Mert ára mindennek van, és ha az ember kétharmadot akar, abba sok olyan ember szavazatát is meg kell szereznie, akivel amúgy nemigen ért egyet, akinek zavaros eszméi neki már szalonképtelenek, és akiket le is néz. És akik bele is mennek, hogy őket nyíltan nem vállalják fel, s értenek a virágnyelvből is.
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.