A GYÖKEREINKRŐL

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: KAPELNER ZSOLT
2015.12.20.


Sokan féltik manapság a gyökereit vesztett magyar, európai, nyugati társadalmat. Sokan rettegnek, hogy elszakadva hagyományainktól, történelmünktől, közösségeinktől immár képtelenek vagyunk útmutatást találni a világban; kiszolgáltatottságukban pedig sokan a legtermészetellensebb gondolatokhoz, idegen kultúrákhoz, őrült világnézetekhez fordulnak, míg végül életerős civilizációnk elenyészik, és nem marad más, mint gyökértelen barbárok hordái. Ez a félelem – úgy gondolom – megérthető. De hogy mi rá a helyes válasz, koránt sem egyértelmű.

Vannak – nem is kevesen – akik szerint a gyökértelenség ellenszere a visszatérés az elveszett közösségekhez, melyek azelőtt utat mutattak nekünk. A modern világ nem csak rohamosan változik, de úgy tűnik, egyre több és több szilánkra zúzzák szét azt mind újabb világnézetek, kultúrák, identitások, melyek ellepik a társadalmunkat. Mindeközben a biztos pontok elvesznek: nem sokra megyünk a szabadsággal, hogy megválaszthatjuk és felvállalhatjuk saját identitásunkat – „önmagunk lehetünk” – ha nem tudjuk, kik is vagyunk és mik akarunk lenni.

Annak idején – mondják – mindezt a hagyományos közösségek határozták meg. A családban, az egyházban az ember ismerős arcokat látott és ismerős szerepeket; mindenki pontosan tudta, kinek mi a dolga, miben találja meg az önmegvalósítás legmagasabb fokát. Ha a társadalomról van szó, a nemzet eszméje szolgáltatja a támpontot: az érzés, a tudat, hogy ez a föld miénk, hogy ebből jövünk és ebbe térünk meg, hogy ugyanazokért az értékekért állunk ki és erre az ütemre dobog a szívünk - ez adja meg a helyünket a világban, ez ad célt az életünknek.

Gyökereiket keresve sokan fordulnak ehhez az elképzeléshez. Ők azok, akik a magyarok Magyarországát követelik, a keresztény Magyarországot. Az országot, melyet nem szabdal százfelé száz különböző, idegen kultúra és világnézet; amelyet nem rontanak meg divatos, őrült elméletek, amelyben végre helyreáll a természetes rend – amiben a férfi férfi és a nő nő –, amelyben végre ismét összefoghatnak minket az ősi hagyományok és értékek – végre nem leszünk elveszettek, végre nem leszünk magunkra hagyva.

A baj csak az, hogy ez a közösség, amelyet keresünk, amelyet követelünk, soha nem létezett és soha nem fog. Sosem kovácsoltak minket össze közös értékek, közös gondolatok, közös hagyományok. Keresztény és pogány, protestáns és katolikus, kommunista és fasiszta, SZDSZ-es és MDF-es, jobb és baloldali magyarok – a nemzet mindig is belőlük állt. Mindig is éltek köztünk nők, akik anyaként nem voltak boldogok, és férfiak, akik őszinte és tiszta szerelmet éreztek más férfiak iránt.

Ma halljuk őket, és látjuk, hogy olykor boldogok  – pedig mennyire mások mint mi – vagy épp boldogtalanok - pedig mennyire hasonlítanak ránk. Mindezt modern és természetellenes elfajzás, „őrület” – mondják. Holott valójában csak a valóság felszínre törése, amely mindig is velünk volt, de ami elől egyre kétségbeesettebben próbáljuk eltakarni a szemünket...

ITT OLVASHATÓ