Szerző: Taureg
2015.12.28.
Ha Orbán németnek születik, tán már lángokban állna Európa. Európa szerencséjére nem így van, a mi nyakunkban pattogtatja a Führerostort a Felcsúti. Szar nekünk, ha meg hagyjuk ugyanazt tenni, mint amit a német példakép tett, akkor lesz az még szarabb is. Előző cikkemben a Semmi Prófétáiról írtam, párhuzamba állítva a Végtelen történetet jobb sorsra érdemes Hazánkkal. Meglepődtem. Úgy tűnik, sokkal könnyebben átjön mindenkinek a mondanivalóm, ha ismert sztorikhoz kötöm, mintha csakúgy el akarnék magyarázni összefüggéseket. Tömeges a pozitív visszajelzés, nagyjából letarolta a netet a cikk, az meg fontos, hogy a blog minél több helyre eljusson. Kevesen mernek ma igazat mondani, és mindenkiről és bárkiről. Úgyhogy ismét egy történet következik. Szomorú ez is, mint az előző, tanulságos is hasonlóképpen, és ugyanúgy jó vége lehet, mint amannak. Márha meg is értjük a történelem leckéjét, és aszerint is cselekszünk.
Nem vagyok hívő, de azt azért tudom, milyen típusú személyiséget neveznek a hívők Antikrisztusnak. Hitlert például nagyonis. 100 millió ember halála, szétrombolt Európa, világégés, zsidók, cigányok fajelméleti alapú kiirtása. Még súlyosabbá teszi az emberi faj felelősségét, hogy ezt a rettenetet megengedték Neki. Merthát a helyzet az, hogy NEM valami hirtelen felindulás volt a II. világháború. NEM a kalapból ugrott elő a Führer, hogy azonnal rendelkezzen mindazon erőforrásokkal, amikkel egy kezdetben számára nagyon is sikeres háborút folytathatott. Kerek hat éven át készülődött lépésről lépésre, építette föl a borzalmak anyagi és személyi alapjait. És a készülődés látványos volt. És mégsem tett senki ellene akkor, amikor még simán le lehetett volna pöccinteni, mint a cikkírás közben épp hosszúra nyúló hamut. A nem időben megtett lépéseknek MINDIG borzalmas következményei vannak. Erre tanít a TÖRTÉNELEM, már azokat, akik oda is figyelnek rá, mert nem a saját kárukon akarják újra átélni, amibe már egyszer rengetegen belehaltak...
ITT OLVASHATÓ
Az ember évről évre érzi, hogy kiáltani kellene. De legalább is mondani valamit, ami hat, ami szólásra, mozdulásra késztet. Különösen ilyenkor, karácsonykor lenne szükség a szóra, a felemelt ujjra, illetve annál valamivel többre. Ahogy ’41 karácsonyán szólt a Népszava, a legendás számában, az egyre inkább fasizálódó, szélsőjobbra sodródott politika ellen. Igaz: a hatás akkor is elmaradt, Magyarország már nem csupán sodródott, egyenesen rohant a háború közepébe, embertelen ideológiák rabjaként, az Auschwitzba induló vonatok felé.
VálaszTörlésMost ez egy más világ, egy másik korszak, nincs háború és - reménykedjünk - a veszélye sincs jelen. De sodródás az van. Sodródás valami olyan rendszerbe, amelyet egyesek már átéltek, mások tanultak róla, megint mások nem tanultak belőle. Látjuk, évről-évre tapasztaljuk, hogy az az irány, amelyet ez a mostani rendszer kijelölt számunkra, valami nagyon rossz felé visz bennünket ismét. Látjuk, zsigereinkben érezzük, éreztük tavaly és tavalyelőtt, 2010 óta folyamatosan, és mégsem teszünk ellene semmit. Sőt: egyre inkább kiszolgálóivá válunk, csendes asszisztensekké, tűrve, elfogadva a megváltozhatatlant. Tavaly év végén és az idei esztendő elején felvillant valami reménysugár; mégis csak van itt civil kurázsi, s bár a pártok, az ellenzék képviselői tehetetlenek, de társadalom, gondoltuk, lám: egészséges, nem tűri a hatalom túlkapásait, nem viseli a korlátlan uralmat, ellenszegül a diktátumoknak. De aztán megint eltört minden, darabjaira hullott. Odaveszett az a civil kurázsi, visszatért a betegség, a társadalmi immunrendszer elégtelensége.
Azóta csend van, legfeljebb halk zörejek, a hatalom - helyenként tébolyultan - tör előre és tarol le mindent maga körül, mindent és mindenkit, aki az útjába áll. Nem kímél immár barátot sem, nincsenek korlátok, legfeljebb hazug tirádák, ostoba, de mégis működő demagóg szövegek, miközben az ellenzék soraiban zavarodottság, tévelygés, határozatlanság. 2015 második fele újra magasba emelte ezt az önhitt országvezetést; újra magasról néz le ránk, miközben persze az ellenkezőjét hirdeti. Hol a vox humana nevében, hol az egész nemzet nevében, hol pedig Európaként szólal meg, valójában pedig az alkalmi céloktól függően teszi zárójelbe az embert, felejti el az ország valódi érdekeit, és tojik Európára...
Vízválasztó (Népszava/Németh Péter)
Egyenként el lehet távozni, de az egész országnak nincs hova menekülnie. A nyugati felzárkózás esélyétől való leszakadás az ország romlását, az életszínvonal lemorzsolódását, szabadságjogok lábbal tiprását hozta. Ezen az úton akarunk-e továbbmenni, vagy túllépve a szemfényvesztő kormánypropagandán, egy éles belpolitikai kanyarral visszatérni az eredményesebb nyugati irányba? A kaptató meredekebb, de megéri, kivált úgy, hogy elkerülhetetlenné vált az európai integrációs rendszer átalakítása. A változásokból az jön ki nyertesen, aki az újratervezésben is részt vesz. Ám aki mindezt egy kerítés mögül szeretné szemlélni, ideig-óráig kivonva magát a közös gondokból, könnyen kerülhet olyan helyzetbe, ahol a drót nemcsak őt, hanem az egész országot választja el az integrált rendszerektől, a biztonság és gyarapodás újabb esélyeitől...
VálaszTörlésMenekülésünk esélyei (Népszava/Balázs Péter)