2015. november 24., kedd

LEVÉL KÁEURÓPÁBA

SZENDAMONDJA BLOG
Szerző: szendam


Ma reggel tanulságos levél jutott a szendamondja birtokába. Feladója egy német adófizető polgár, címzettje pedig nem más, mint maga a FAFEJ (“Felkapaszkodott Alcsúti Fejedelem“), azaz személyesen Orbán Viktor!
Sehrgeeherter Herr Orban!
Mostanában kénytelen vagyok egyre gyakrabban szembesülni az Ön kijelentéseivel és politikájával. Nem is lenne ezzel semmiféle gondom, ha Ön, hasonlatosan számos jobb- és baloldali elődjével (Antall, Horn, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) Magyarország érdekeit és jövőjét az Európai Unióval, ezen belül pedig a Német Szövetségi Köztársasággal való minél szorosabb együttműködésben látná. Továbbá – ugyancsak a már nevezett elődeihez méltóan – nem csak a Magyarország által az Unióval megkötött (majd népszavazással megerősített) Csatlakozási Szerződést, de az Önhöz hasonló beosztásban lévő tagállami vezetőket/tisztviselőket is tiszteletben tartaná.
Ámde Ön erre nyilvánvalóan képtelen!
Egyes magyarországi vélemények szerint ez annak “köszönhető”, hogy Ön egy “vidéki suttyó”, egy FAFEJ. Egy csakis önérdek vezérelte, kizárólag hatalmaskodni és meggazdagodni akaró, s ennek oltárán bármit feláldozni hajlandó Kerl csupán. Mindezt súlyosbítja szocio- és pszichopátiája, amit egyrészt a “vert gyerek” napi/heti traumáival, a (fő)városiakhoz képesti kulturális/műveltségi hiányosságaival szembesülő “falusi kölök” kisebbségi komplexusával, illetve annak túlkompenzálásával lehet magyarázni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.