2015. november 26., csütörtök

HÓMAN SZOBOR, ÖNKORMÁNYZAT, ÁLLAM ÉS TÁRSADALOM

FIGYELŐ JEHU
Szerző: jehu

Minden egyes ilyen köztéri szobor, emlékmű az egykori áldozatok nemzetből való újabb kitagadásával egyenértékű. S üzenet az utódoknak, más mai kisebbségeknek is: ne feledjék, hol a helyük ebben az országban.

Kovács M. Mária Facebook-bejegyzése nyomán olvastam el a Takács Szabolcs államtitkárral készített interjút. A témám szempontjából fontos részletet bemásolom.
Azt mondta, az IHRA-nak figyelemre méltó lobbi ereje van. Ön szerint – annak fényében különösen, hogy az IHRA vezetésében többen kifejezetten nehezteltek a Hóman-szobor ötletére – a szervezet el tudja érni, hogy a székesfehérvári köztéri szoboravatás meghiúsuljon?
Az IHRA csak azon országokat veszi tagságába, ahol működő demokráciáról beszélhetünk. Kétlem, hogy bármely IHRA tagállamban a kormány direkt bele tudna szólni abba, hogy a településükön mit terveznek önkormányzati képviselők.
Tehát jól értem, maguk nem igen tudnak vagy akarnak ebben a kérdésben állást foglalni? Ön mit gondol, Hóman Bálint kaphat ma Magyarországon köztéri szobrot?
Akár engem vagy a kormány más tagjait kérdezték erről, mindig elmondtuk: Hóman Bálint nagyformátumú, kivételes képességű tudós volt. Tudományos munkásságát nehéz lenne megkérdőjelezni. Azonban nem lehet elmenni szó nélkül amellett, amit a magyar holokauszt alatt hivatásos magyar kormánytisztviselőként tett. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.