HOGY VÉGÜL A DOLGOK ÖSSZEÉRJENEK...

HUPPA BLOG

Szerző: Lévai Júlia

Ahhoz, hogy végül a dolgok összeérjenek, az embernek – legyen Göncz Árpád – olyan zenészt kell felkérnie a temetéséhez – legyen Bródy János –, aki bármely időkre nézve aktuális szövegeket tud írni...Mellé egy olyan énekest – ő Koncz Zsuzsa –, aki ugyan képes úrrá lenni a fájdalmán, de épp attól válik majd különlegesen teltté és erőssé a hangja, hogy amikor belekezd, tolulnak mögé a könnyei is...Azután még egy olyan barátot – ő a most 82 éves Mécs Imre –, aki úgy tud beszélni róla, ahogy csak a hozzá legközelebb állókról beszél az ember.  És akinek van bátorsága megosztani a többiekkel a maga elemi értetlenségét: Mi az, hogy Te csak ott fekszel, és nem jössz ki abból a koporsóból, hogy elvegyülj köztünk, a derűddel, az emberségeddel és a szereteteddel, ahogyan szoktál?

... jó, ha az ember úgy éli le az életét, hogy az utolsó útján magától értődőn kísérje őt Bach Máté passiójának h-moll alt áriája. (Erbarme dich, mein Gott …) Ha csak a szövegét nézzük, az ária egyszerű könyörgés: az esendő ember kér irgalmat egy nála hatalmasabb erőtől. Vagy talán, még a pogány korok áldozataira emlékezve, engesztelésképpen ajánlja fel a könnyeit az égnek:

Irgalmazz nekem
Istenem, a könnyeimért;
Nézd, itt előtted

Szívem és szemem keserűen

Zokog.
Irgalmazz,
Istenem, a könnyeimért!

De ha a dallamára figyelünk, megértjük, hogy mindez sokkal több ennél. Úgy indul, mint egy mélyről érkező sóhaj, és mindvégig abból is építkezik. A természetes emberi levegővételből, amely azután úgy kapcsolódik össze az ugyancsak mély, belülről jövő fájdalommal, mintha mindkettőnek lenne valódi teste. Pedig mindez csak levegőrezgés, egy hangszer húrjai és egy ember hangszalagjai révén. A kézzelfoghatatlanság játéka a kézzelfoghatóval. Hogy azután az egész liánként tekeregve körülfonjon minket a magasban, és végül elenyésszen. Hogy a dolgok ebben is összeérjenek.

ITT OLVAHASTÓ!