"Kimentem egy olyan faluba, amire még a környékbeli cigányok is elismerően csettintettek: az „kemény” hely. Mert tényleg az volt. Zsákfalu, hiányos szolgáltatások, a kriminalizáció magas szintje, agresszió, tanulatlan, szakképzetlen felnőttek, mélyszegénység, komfort nélküli házak, és sok-sok gyerek. Olyan erővel vágott arcon az érzés, hogy mit akarunk mi az iskolában ezektől a gyerekektől, hogy azt nem tudom elmondani. Mit akarunk mi a feketeszén-termeléssel, vagy a Pitagorasz tétellel itt? Az elvárások és a közeg, amiben élnek, köszönő viszonyban sincsenek egymással.... Egy évbe telt, mire meg tudtam értetni velük, nem hatóság vagyok, aki büntetni akar. Csak érteni szeretném őket. Mert nem bíztak egymásban sem, nemhogy abban, aki a „másik világból” jött. Emlékszem, egyszer kimentem egy asszonyhoz. Ahogy meglátott, elém sietett: mi a baj a gyerekkel? –kérdezte. Semmi. – válaszoltam. Akkor meg minek jött?- kérdezte értetlenül. Mert nem volt ahhoz hozzászokva, hogy egy ember csak úgy, odamegy. És nem akar semmit, csak beszélgetni. Esetleg segíteni."
Szerző: Itt: http://nyomorszeleblog.hvg.hu/2015/10/18/494-egy-eloadas/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.