FACEBOOKSzerző: BRUCK GÁBOR2026.03.03.
Ott ülnek a stúdióban. Már húsz éve is ott ültek. Ugyanazt mondják, mint húsz éve. A hangszínük sem változott. A felháborodásuk sem. Csak közben megöregedtek.
Olyan vitát hallgatunk, amelynek a dramaturgiája előre sejthető. Ki milyen érvet hoz, milyen morális keretbe helyezi. A mondatok alig változtak, a szereposztás szinte semmit. Minden ismerős, csak épp a világ változott meg.
Ilyen a befagyott tudat
Harmincéves korunkig keresünk, vitatkozunk, lázadunk. Aztán egyszer csak kialakul bennünk egy belső térkép arról, milyen a jó élet, milyen a jó világ, a jó ország és kik a jó emberek.
Harmincéves korunkra berendeződik a tudatunk. Létrejön egy belső térkép, és ez stabilitást ad.
Innentől a következő évtizedekben már nem keresünk, hanem igazolni próbáljuk, hogy a térképünk jó. Negyvenévesen még harcolunk érte. Ötvenévesen védjük. Hatvanévesen sértődötten magyarázzuk. Hetvenévesen pedig gyakran ugyanazt mondjuk, mint harmincévesen.
Ez a tudat befagyása.
Nem azért történik, mert buták vagyunk. Hanem mert az emberi agy így működik, ha tudatosan nem állunk ellen. Az ember egyszerűen védi a saját világképét, mert a bizonytalanság nagyon energiaigényes és szorongató. A politikában különösen gyakran találkozunk a befagyott, fáradt tudatállapottal.
A fáradt tudat nem szereti a kritikát. Nem szereti az autonóm embereket. Nem szereti a belső vitát. Mert a kritika repedést üt a belső térképen. És amikor a térkép reped, az identitás meginog.
Nézem a régi ellenzék és a Tisza küzdelmét. Szerintem majdnem biztos, hogy köztük nem a bal–jobb tengely a valódi törésvonal. A különbség nem ideológiai, hanem tudati. A kérdésünk az lehet: ki ragaszkodik a harmincéves térképéhez, és ki meri időről időre újrarajzolni azt?
A régi értelmiség, amikor kialakította a belső térképét harminc-negyven évvel ezelőtt, friss volt, véleményformáló és rendszerváltó. Akkor ez progresszív volt. A fő kérdései a múltról szóltak: ki a rendszerváltó, ki az antifasiszta, ki az igazi demokrata, mi a nemzeti oldal.
A viták jó része ma sem a jövőről szól, hanem a múltról. A régi értelmiség még ma is ezt a darabot játssza. A díszletek a rendszerváltásból maradtak. A szerepek kiosztva. A színészek hisznek benne. Érthető, aki egyszer a főszerepet játszotta, nehezen fogadja el, hogy már csak statiszta.
Tudom, milyen érzés. Az, hogy még mindig beszélünk, de már nem mi mozgatjuk a teret.
Persze sokan el tudták engedni a nagy szerepet. Sokan felismerték, hogy a korszakváltás nem személyes vereség, hanem a politika mozgása. Elfogadták, hogy a közönség lassan hazament, vagy egyszerűen más színpad felé fordult.
A politikában az új nézők nem a múlt hőseit keresik, hanem működő Magyarországot akarnak látni. A fiatalabb generáció nem a múlt csatáiban akar élni. Új kérdéseket tesz fel, és más nyelvet használ.
Ez a közeg ma leginkább a Tisza körül látható. Döntően vidéki szakértelmiség: vállalkozók, orvosok, mérnökök, agrárszakemberek. Körülöttük valami csendben megváltozott. Nem a programok. Nem a szlogenek. Hanem a hangulat.
Ez a társaság nem a harmincéves vitákat akarja újrajátszani, nem morális fölényt akar kiharcolni, Inkább működő országot akar.
Más a habitusuk: kevesebb ideológiai póz, kevesebb identitásharc, több gyakorlati gondolkodás, több működési tapasztalat. És úgy érzem, hogy van bennük valami, ami közelebb áll az érettséghez: nem a saját igazukat védik, hanem közösséget akarnak építeni.
A régi és az új értelmiség közti verseny nem arról szól, ki hangosabb. Hanem arról, ki képes kilépni a fáradt tudatállapotból. Melyikük tud érett, működő rendszert építeni. És nem pusztán harci közösséget.
A politikai érettség nem látványos. Nem plakát-kompatibilis. Nem szlogenszerű. De hosszú távon ez dönti el, hogy egy ország stagnál vagy emelkedik.
A Tisza sikeresnek tűnik. De nem csak egy pártot látok. Hanem egy alulról jövő tudati átrendeződést. Rendszerszintű változást. Ez nem programcsere. Hanem mintázatváltás. Talán korszakváltás. Mert a politika végső soron kollektív tudatállapot.
És a tudatállapot most változik.
)
a félelem mindig jó politikai eszköz.
Csakhogy Viktor, a hazának már rég elege van belőled! Itt lenne az ideje annak, hogy valahol máshol rajzolgassál, olyan helyen, ahol nem egy nemzet sorsával és jövőjével játszol közben! És ahol rendes felügyelet alatt vagy, hogy ne tudjál kárt okozni többet!